BOROS PROGRAMOK

élmények

Töltődj fel Balatoncsicsón!

Hisszük, hogy a Balatont egész évben érdemes látogatni és szeretnénk erről minél több embert meggyőzni. Ezért egész évben készülünk izgalmas programokkal: ősszel újborkóstolókkal, télen disznóvágásokkal, tavasszal pedig dűlőtúrákkal és élménynapokkal várjuk a hozzánk látogatókat!

Programlehetőségek a birtokon

Borkóstoló

Egész évben

Borkóstoló alkalmával bemutatjuk a borvidék, valamint a család történetét, beszélünk a szőlőfajtáinkról, területeinkről és a borokról, valamint évszaktól függően akár pincelátogatásra is sor kerülhet. A kóstoló állhat 4 vagy akár 14 tételből is, ezt foglaláskor egyeztetjük.

Igény esetén külső helyszínen is vállaljuk borkóstoló tartását.

Szőlőbirtok bejárás

egész évben

A program keretében traktorral járjuk körbe ültetvényeinket. Az úton kettő-három bor kóstolása közben bemutatjuk vendégeinknek családi borászatunk történetét, mintegy másfél – két órában. A program minimum 8 fő részvételével indul.

Disznóvágás

január-februárban

Az elmúlt évtized vendégköre által igen kedvelt – természetes élőhelyen és körülmények között nevelkedett – mangalicákat vágunk, melyből családunk több, mint száz éve saját receptjei alapján készíti el a finomságokat. A program minden alkalommal pénteken délután kezdődik és vasárnap fejeződik be. 

Élménynap a birtokon

Mi mindent ki lehet hozni egyetlen napból? Birtokunk legjava baráti társaságoknak, családoknak, munkatársaknak. 

Itt találkozhatsz velünk hamarosan

2022.08.05-28.
Balatonfüred hagyományos borfesztiválján évek óta jelen vagyunk. Találkozunk a Tagore sétányon!